Hv.:egy négy tojásos, 18 cm átmérőjű kerek piskóta
2 doboz 375g-os tejföl
2 dl tejszín
porcukor
kb 4 ek. erős kávé
fahéj, rum
5dkg csokoládé
0,5 dl víz
1,5 ek zselatin
marcipán, fondant, unidec
A piskótát 3 felé vágjuk, megolvasztunk 5dkg csokit és megkenjük a piskótalapokat, de a legfelsőt nem. A krémhez mindkét doboz tejfölt egy vékony anyag közepére borítjuk, olyanba ami vékény és át lehet rajta látni pl.:géz. Majd összefogjuk ezt az anyagot és kötünk rá egy csomót. A legjobb, ha a hütő rácsára csavarjuk a csomó utáni lelógó részt és alá teszünk egy tálat, amibe a tejföl csöpögni fog. Egy-két napig csöpögtetjük, minél tovább hagyjuk, annál keményebb, sűrűbb lesz a krémünk.
Ezt a mascarpóne állagú krémet ízlés szerint porcukorral édesítjük, 2 dl felvert tejszínnel lazítjuk, majd belekavarunk 4-5 ek erős kávét és esetleg fahéjat és rumot. Fél dl vízben elkeverjük a zselatint és felmelegítjük, majd beleforgatjük a krémbe. A tortakarikát az első csokoládés piskótalap köré csatoljuk és rákenjük a krém felét, majd ismét piskóta és krém és végül megint piskóta. Néhány óráig dermesztjük a hűtőben. A tortát bekenhetjük a maradék krémmel is, vagy beboríthatjük marcipánnal,(ami nagyon jól illik a tora ízéhez)esetleg MM fondanttal vagy UNIDECkel. Masnival, rózsákkal díszíthetjük
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.